Yommguy felfelé mutató hüvelykujjal a szürke cirmos cica mellett

A Yommról

Ez az ötlet meg akart születni.

Először 2015-ben próbáltuk meg: akkor egy sokkal nagyobb léptékű, jóval ambiciózusabb első változatot építettünk. Ki is adtuk, egy ideig működött is, de nem maradt életben: tele volt egzotikus hibákkal, és igazából mi magunk is fogalom nélkül voltunk.

Utána a történet sokáig aludt. Megszülettek a gyerekeink, az élet ment tovább. Néhány éve aztán Józsi elkezdett azon gondolkodni, hogyan lehetne a Yomm-interakciót egy kicsit egyszerűbbé tenni. Készített néhány tervet, aztán elindult fejlesztőt keresni.

Nagyjából így kezdődött. 2026 nyarán Józsi felvette a kapcsolatot Janóval. Leültek a budapesti Jókai utcai indiai étteremben, és megkérdezte: mi lenne, ha adnának még egy esélyt a Yommnak?

Addigra már volt egy működő protó, de hiányzott belőle a titkos yomm mód és rengeteg apróság.

Reméljük, neked is hasznos lesz ez a kis app. Minket már egyszer-kétszer kihúzott a csávából.

Van benne valami: sokszor már az is elég, ha gondolunk valakire.


Ezt a változatot készítette: Schaffer József
Eredeti ötlet: Debreceni János
Eredeti támogató: Jasper Garland